Nintendo PS

1991-ben a SONY együtt dolgozott a Nintendoval, ebből majdnem közös konzol lett. Elég furán hangzik, hogy a Nintendo közös videojáték konzolt akart fejleszteni a SONY-val.
De a PlayStation eredetileg egy CD-s kiegészítő lett volna a világhírű SNES-hez.
Viszont ebből nem lett semmi. Hogy miért nem? Erre kaphatnak választ ezen a lapon.

A CD technológiát a SONY, és a Philips közösen mutatták be 1982-ben.
Igen, már több, mint 40 éves a CD, és a formátum nem halt ki.
Fennmaradásának okai között keresendő az előállítási költség, és a formátum népszerűsége.

Viszont valami történetet ígértem arról, hogy sikerült félre két cég közös konzolja.

A SONY egy hangtechnikában rendkívül jártas, és népszerű cég.
A vezetője egy bizonyos Ken Kutaragi nevű üzletember.
Ken lánya 6 éves korában egy Famicomot kért tőle karácsonyra, aminek nagyon örült.

Ennek hatására Ken egy olyan ötlettel állt elő, hogy saját konzolt készíthessen a SONY-nál.
De a cégnek erős konzolellenes politikája volt, és ezt nem engedélyezték a kezdetekben.
Úgy gondolták, hogy a konzolozás csak gyerekeknek való tevékenység.

Az SNES a Nintendo világhírű konzolja volt, ami az NES-t követte.
Olyan játékok miatt lett kasszasiker, mint a Super Mario World, a Yoshi's Island.


Super Nintendo Entertainment System, azaz SNES
A Nintendo vezetője Hiroshi Yamauchi a SONY-t kérte fel egy hangchip legyártásához.
Konzolellenes politikájuk ellenére benne voltak, hogy hangchipet gyártsanak az SNES-hez.

Később a Nintendo és a SONY vezetői megállapodást kötöttek egy kiegészítőről.
Erről a megállapodásról szerződést írtak, amibe bele is ment mindkét cég.
1991-ben még be is mutatták közös projektjüket, a Nintendo PlayStationt.
Ez nem több, mint egy CD kiegészítő az SNES-hez.
Ebből nagyjából 200 darabot gyártottak le, és csak Japánban. Kiadva sosem lett a nyilvánosság számára.



Nintendo PlayStation, a prototípus
De a projekt bemutatása után másnap a Nintendo szerződést bontott a céggel.
A Nintendo azt nehezményezte, hogy a CD-s játékokból minden jogdíj a SONY-t illeti meg.
Hiroshi Yamauchi nem rajongott az ötletért.

Mondhatni, hogy a Nintendo és a SONY innentől kezdve nem kedvelték egymást.
Ezt a dolgot nem akarta annyiban hagyni a SONY ezért saját konzolt fejlesztettek.
Néhány évnyi továbbfejlesztés után előrukkoltak a PlayStation-nel.
Ezúttal azzal, amit mindnyájan ismerünk.

A PlayStation
A Nintendo fajta PlayStation még csak 2 dimenziós játékok futtatására lett volna képes.
Úgy tűnik, a Nintendo nem tud a saját 2D világán túllépni, ezen felül folytatták a játékkazettákkal.

A SONY fajta PlayStation létrehozásakor fontos szempont volt a cégnél, hogy 3D megjelenítésre legyen képes.
Ezen felül a CD technológiát akarták mindenképp alkalmazni, és ez jó döntés volt. Előrelépés a kazettákhoz képest.

Immáron a felnőtteket is megszólították a játékkínálattal, melyből akadt is bőven.